Miskolc Rallye 2019-beharangozó
A Balogh János és Holczer Dániel páros eredményesen zárta a szezonnyitó Eger Ralit és egy abszolút harmadik helyezéssel a tarsolyában térhetett haza a hevesi megyeszékhelyről. Jó ajánlólevél lehet ez a hétvégén előttünk álló Miskolc Ralira, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen merőben más ez a futam és sok új kihívás vár az indulókra.
Balogh Jani: „Az egri tapasztalatokkal a zsebünkben, az ott megkezdett úton próbálunk tovább haladni az előttünk álló versenyen is. Volt lehetőségünk tesztelni és mivel az időjárás is közrejátszott, így enyhén nedves útfelületen is ki tudtuk próbálni az új Pirelli abroncsok tapadását. Egerben még csak egy kört, most viszont már az egész versenyt ezekkel fogjuk teljesíteni. Sikerült összehangolnunk az autót velük, de az tisztán látszik, hogy egy nagyon szűk mezsgyén kell mozogni ahhoz, hogy jól kezelhető és gyors autózást tudjunk bemutatni. Nagyon jó érzés volt, hogy olyan pillanatokat éltünk meg -ezekből is egyre többet-, amit korábban még az előző autónkkal volt lehetőségünk. Ez talán azt is mutatja, hogy tényleg egyre közelebb vagyunk az általunk használt Skoda Fabia R5-öshöz és egyre kezesebbnek érzem az autót.”
A szervezők idén is a salakos prológgal várják az indulókat és a mindig szép számban megjelenő publikumot, de ezen kívül megváltozott a korábbi években megszokott program. Csak a szombati napon tartanak gyorsasági szakaszokat, ami azt jelenti, egy nap alatt kell az összes versenytávot teljesítenie a csapatoknak, ami komoly kihívásnak ígérkezik. A Bükkszentlászló, Mályinka, Sáta és Lyukóbánya helyszíneken beiktatott szakaszok embert és gépet próbálóak lesznek.
Balogh Jani: „Hazai pályán fogunk most autózni, ami egy részről jóleső dolog, másik részről pedig próbálom függetleníteni magam ettől, és úgy tekinteni erre a versenyre, mint bármelyik futamra a szezonban. A program eléggé feszes lesz, így jól kell gazdálkodnunk az energiánkkal, de az állóképesség mellett még nagyobb hangsúlyt fognak kapni a gumiabroncsok. Mivel elég nagy a kör és 1-2 óra alatt sokat tud változni az időjárás, ezért az időjósok bevonásával fogjuk kémlelni az eget, hogy melyik lesz az optimális gumiválasztás egy-egy körre. A salakos prológon kezdődik az idei Miskolc Rally is, nagyon várjuk már, hogy begurulhassunk a publikum előtt a villanyfényes salakarénába!”
Hozzászólás