baloghjani.hu

Nekünk kimaradt az Ózd-Salgó Rallye

Ózd-Salgó Rallye 2019-beszámoló

Augusztus második felében az Ózd-Salgó Ralival folytatódott a hét futamos hazai bajnokság. Az idei ötödik verseny az eddig gyűjtött pontok alapján igazán izgalmasnak ígérkezett. Az idáig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Balogh Jani és Holczer Dani a második helyen várta a további küzdelmet a vetélytársakkal.

Balogh Jani: “Az idei teljesítményünkre talán nem lehet panasz. Azt látnunk kell, hogy a rendelkezésünkre álló technikát a mögöttünk hagyott versenyek alatt kezdtük csak egyre inkább kiismerni, és a tudatosan épített taktikánk is a mi malmunkra hajtotta a vizet. Ebben a mezőnyben elég komoly fegyvertény ez a helyezés és az Ózd Rali előtt is azon dolgoztunk, hogy ne adjuk alább, sem a tempónkat, sem a pontokat és a tabellán elfoglalt helyezésünket.”

A versenyt egy egész napos teszt előzte meg ahol a veszprémi murva és a nyári szünet után újra az aszfaltos útburkolatra kellett átállnia az autónak és a versenyző párosnak.

Balogh Jani: “A szokásos, versenyt megelőző programot végeztük. Szerettük volna az autót a hétvégére kiírt szakaszokhoz a legjobban hozzáhangolni, ezért két helyszínen és két típusú aszfaltos útburkolaton terveztük kipróbálni a Skodát. Az első helyszínen igazán jól haladtunk a munkával és a sokadik kört teljesítettük, amikor is az autó egy számunkra váratlan dolgot művelt egy igazán tempós részen, ezt sajnos nem sikerült lereagálni és az úton maradni. Ennek következtében az autó olyan sérüléseket szenvedett, ami nem tette lehetővé a rajthoz állásunkat a hétvégén. Mi jól vagyunk, bár nem múlt el nyomtalanul az eset, inkább a lelki oldala viselt meg minket a leginkább.

Nem túl könnyű feldolgozni, hogy nem tudtuk megvívni a csatát az ellenfelekkel a pontokért, de nem csüggedünk, innen is fel kell állnunk és a kialakult helyzetet kell a lehető legjobban megoldanunk. Nyitott szemekkel figyeltük, hogy az állva maradt párosok hogyan teljesítettek a nélkülünk zajló versenyen.”

Hozzászólás